Üvegmozaikok felragasztása

Ajánlás

A mozaik felragasztását részletesen leírom, azonban mégis érdemes gyakorlott szakemberre bízni a kivitelezést. Ez a leírás inkább csak azt a célt szolgálja, hogy ellenőrizni tudd a kivitelezést.

Elmélet...

fürdőszoba részlet, lekerekített élű fal mozaikburkolattal. kicsit közelebbről a mozaikkal burkolt íves felületek találkozásai. Az üvegmozaik mostanában felkapott, de elég drága burkolat. Természetesen lehet belőle szép, és félelmetesen csúnya burkolatot is létrehozni. Az üvegmozaik (mint neve is mutatja) alapanyagát tekintve üveg, annak minden előnyével és hátrányával együtt. Hátránya gyakorlatilag csak a ragasztásban, és a darabolásban nyilvánul meg. Előnye viszont, hogy sav és lúgálló, akár képeket is kirakhatsz belőle, kopásálló, valamint kisebb íveken is jól mutat (a képen látható íves felületeket próbáld meg elképzelni csempéből...).

Egy újabb jó hír, hogy könyebb felrakni mint a csempét, és (tapasztalatom szerint) nagyobb terhelést bír ki mint a csempe, valamint lényegesen könnyebb is. A felrakásra még kicsit lejebb visszatérek.
A mozaikból többfajta méret létezik, az 1*1 cm-estől kezdve a 10*10 cm-esig. Természetesen létezik kerámia mozaik is (gyakorlatilag kisméretű csempe), de erről itt most nem lesz szó. (Főleg, hogy drágább az üvegmozaiknál.)

hálóra ragasztott üvegmozaik papír hordozóra ragasztott üvegmozaik Az üvegmozaik kétféle kivitelben vásárolható meg. Az első esetben a mozaikszemek hátára van egy üvegháló ragasztva, a második esetben a mozaik színére van ragasztva egy papír. A hálóra ragasztott előnye, hogy felragasztáskor azonnal látszik a végeredmény. Sajnos azonban rengeteg hátránya is van. Mivel a mozaikszemeket a háló fogja, amennyiben valamit a gyárban elrontottak (nagyon ritkán de előfordul), akkor nem lehet síkba állítani a mozaikszemeket, fogas lesz a burkolat. Tehát az egyik szem kijebb áll, a másik kicsit bejebb van, ami azonkívül hogy csúnya, a tisztántartása is problémásabb. Ezenkívül amennyiben meg kell vágni a táblát, azt nehezebb megtenni, ugyanis általában a háló mögött már a szigetelés található, amit viszont nem szabad megsérteni, különben nem ér semmit.
A "papíros" mozaikot könnyebb szabdalni, viszont míg a papír takarja nem látod az esetleges hibákat, ezenkívül némi pluszmunkát jelent a papír és maradványainak (ragasztó) eltávolítása.
Én a papíros mozaikot ajánlom, azonban olyan helyen érdemes megvásárolni, ahol legalább 1 négyzetméter ki van rakva, így látható a színe...

Nos akkor a tényleges munka...
Mint már említettem, az üvegmozaikot könnyebb felrakni, mint a csempét. Ez igaz is, azonban több előkészületet igényel...
Míg a csempének elég egy vakolt fal, addig a mozaiknak bizony glettelni kell. A tényleges munka elkezdéséhez tisztázni kell, hogy milyen munkáról van szó. Amennyiben medence akkor kötelező, zuhanykabinba ajánlott beépíteni a vízszigetelést. Egy konyhába a falra ragasztott mozaiknál ennek persze nincs értelme.

Gyakorlat - vízszigetelés

Vízszigetelés előtt a vakolt felületet érdemes átglettelni csemperagasztóval. Ezt nem érdemes "kispórolni", ugyanis a nagyobb lyukakból kifolyik a szigetelőanyag, így nem tudja betölteni a funkcióját. Természetesen olcsóbb megoldás is az imént leírt, hisz egy zsák csemperagasztó (fagyálló) jelenleg kb. 1000 Ft, A Mapelastic nevezetű szigetelőanyag (folyékony fólia) viszont 25000Ft. Tehát bőven megéri csemperagasztóval glettelni.
Mint az valószínűleg feltűnik majd, a Mapei cég termékeit fogom ajánlani. (Sajnos ebből bevételem nem származik...) Ennek egyszerű oka van. Nagyjából 15 éve több cég szigetelőanyagát kipróbáltuk, azonban csak a Mapelastic töltötte be teljesen funkcióját. Természetesen miután az adott cég termékei megfelelő minőségűnek bizonyultak, a többi hasonló terméket már nem próbáltuk ki. S ha már a szigetelőanyagért el kell menni, akkor ugyanott megvásároljuk a többi szükséges anyagot is. S miután nem volt panaszunk azóta sem, így az azóta megjelent cégek termékeit nem is próbáltuk ki.

Nos e kis kitérő után, a tényleges szigetelés nem túl bonyolult. A vakolt felületet át kell glettelned. Ide megfelel a szürke csemperagasztó is, az olcsóbb. Glettelés után természetesen hagyni kell a csemperagasztót teljesen megkötni. A délután felhordott ragasztó általában reggelre megköt. Ezután a szigetelőanyag két komponensét össze kell keverni, és ezzel is átglettelni a falat. Tehát olyan sűrűségűre kell keverni, hogy glettvassal felhordható legyen. Másnap egy újabb szigetelőréteget kell felhordani. Az előírással ellentétben, ezt tejföl sűrűségűre szoktuk keverni, és kefével hordjuk fel. Így ugyan kicsit tovább tart, és a folyadékból is több fogy, azonban biztos, hogy a legkisebb lyukat is kitölti, és ez a lényeg. Előfordulhat, hogy másnapra nem fog megkötni.

Gyakorlat - még mindig előkészület

Akár készült szigetelés, akár nem a falat át kell glettelni, azonban ezúttal már fehér csemperagasztóval. Természetesen a Kerabond-ot ajánlom... Azért szükséges fehér csemperagasztóval glettelni, mert ez már esetleg néhol látszani fog. Természetesen nem arról van szó, hogy helyenként kimarad a mozaik, hanem egyszerűen foltokban áttűnhet a háttér színe. Természetesen ezt elsősorban nagy felületnél venni észre, és világos színű mozaiknál fordulhat elő.
Itt egy egyszerű példa, hogy el tudd képzelni.

Gyakorlat - mozaik ragasztás

Az üvegmozaikot sajnos nem lehet sima csemperagasztóval rögzíteni, mivel egyszerűen nem tartja meg (még a flexibilis sem). Itt kerül szóba ismét a mozaikburkolat ára. Mint látható lesz, nem a mozaik a drága, hanem az egyéb felhasznált anyagok. Mozaikot jelenleg 2500 Ft/négyzetméter áron már be lehet szerezni. Tehát szükség lesz egy Isolastic nevezetű anyagra, ezzel kell keverni a fehér csemperagasztót. Nem kell megijedni, nem bonyolult, 1 rész víz plusz 1 rész Isolastic plusz csemperagasztó. Egy kanna (8 kg.) Isolastic most kb. 20000 Ft. Nem írtam el, tényleg annyi...

Az így bekevert ragasztót 3mm-es fogazott glettvassal húzod fel a falra. Vagy a padlóra... Ahogy tetszik. Erről még a végén lesz néhány szó a tanácsok között.

Felrakod a mozaiklapot, és kézzel elsimítod. Ne nyomkod meg, csak az a cél, hogy ne essen le.
Mint látod mindkét mozaiktípust képekben is mutatom. Természetesen ahol eltérés van, ott azt jelezni fogom.

Ezután a fugázóval végigcsapkodod a mozaiklapot. Arra kell vigyázni, hogy a teljes lappal üsd meg a mozaikot, és ne csak a szélével. Erre azért van szükség, hogy a mozaikszemek teljesen síkba kerüljenek. Gyakorlatilag tehát ezzel éred el, hogy az elkészült burkolatod sima legyen. Amennyiben nincs gyakorlatod, akkor a fugázót fektesd a mozaikra, és a nyelét óvatosan üsd meg kalapáccsal....

Itt az ideje a fugák illesztésének. Amennyiben nem tökéletesen függőleges a sarok, vagy csak nem teljes szemre jön ki a vége, egyszerűen átvágod a hálót, illetve papírt, és egy kicsit elmozdítod az így elválasztott sorokat. Lehetőleg legalább 2 soronként vágd be, mivel így marad egy kis tartása. Értelem szerűen minél több sorra szabdalod fel, annál jobban el tudod csalni a szükséges mennyiséget. Az, hogy széthúzod, vagy összetolod a fugát, az attól függ, hogy merre kell kevesebbet elcsalni. Nagyjából 1 cm-t 1,5 tábla alatt lehet elcsalni úgy, hogy nem lehet észrevenni. Ezután illik ismét átcsapkodni, majd egy végleges igazítás következik.

Amikor a fuga rendben van, akkor óvatosan simítsd végig a lapot. Amennyiben valamilyen szennyeződés került a lap alá (elég egy 2-3 mm-es kavics...), akkor az kinyomja a mozaikszemet és így nem lesz sima a burkolat. Ezt azonnal észreveszed, ha végigsimítod. Amennyiben egy kiálló szemet találsz, vágd végig három oldalon a papírt, így vissza tudod hajtani az adott mozaikszemet... A többit kitalálod :-)


A következő vonalig csak a papíros mozaikra vonatkozik, amennyiben mégis a hálós mellett döntöttél, ezt a részt átugorhatod.

Miután megkötött a ragasztó (másnap) el kell távolítani a papírt. Egyszerűen nedves szivaccsal áttörlöd a papírt. A szivacs csak nedves legyen, ugyanis ha a ragasztóhoz túl sok víz folyik be, akkor még feláztathatja. Természetesen nem fog elsőre lejönni a papír. Normál körülmények között úgy 6-8 négyzetmétert áttörölhetsz. Nagy melegben csak 2-3 négyzetmétert. Miután ezzel megvagy, kezdheted elölről. Nagyjából 3-4 nedvesítés után lehet a papír lehúzását megkísérelni.

Mint a képen is látszik a papírt átlósan szokás lehúzni. Egyszerűen így kisebb az esélyed arra, hogy elengedjen egy szemet is a ragasztó. A papírnak lazán kell lejönnie. Lazán fogd a papírt, így ha esetleg elakad egyszerűen kicsúszik az ujjaid közül, és nem szakítasz fel mozaikszemeket. Amennyiben nem jön le, simítsd vissza, és nedvesítsd meg újra. Ha lehetőséged van rá, hagyd egy napig pihenni. Ha nincs időd, akkor kicsit óvatosabban elvégezheted.


Fugázás előtt, át kell nézni a fugákat, és az esetleg kitüremkedett ragasztót egy tapétavágó kés segítségével eltávolítani. Ez ugyan elég kellemetlen elfoglaltság de minél tovább halogatod, annál kellemetlenebb a feladat, mivel, keményebb a ragasztó.
Még mindíg a fugázás előtti tevékenységnél tartunk. Illik átmosni a mozaikot, hogy az esetleges szennyeződések ne a fugában kössenek ki, mivel elszínezheti. Papíros mozaiknál kicsit dörzsöld meg nedves szivaccsal, hogy az összes ragasztómaradványt eltávolítsd.

Amennyiben eddig eljutottál, jöhet a fugázás. Gyakorlatilag ugyanúgy jársz el mint egy csempe fugázásánál, azonban itt a fugaanyagból lényegesen többre van szükséged. Bekevered a fugaanyagot, olyan tejföl sűrűségűre. Ezután a fugázóval átlós irányba elkezded felkenni. Természetesen a cél, hogy minél jobban beletömködd az anyagot a rendeltetési helyére. Nem kell megijedni, ez egyszerűen azt jelenti, hogy oda-vissza áthúzod. A fugázót mindíg átlósan húzd.

Az, hogy mekkora területet húzhatsz be egyszerre, az sokmindentől függ (fugaanyagtól, hőmérséklettől, gyorsaságodtól, tapasztalatodtól, hogy csak néhányat említsek), így erre nem tudok szabályt mondani.

Amint a fugaanyag elkezd húzni egyszerűen át kell mosni. Akkor illik elkezdeni átmosni, amikor a mozaikszem mintegy 50-70 százalékán úgy néz ki, mintha megkötött volna. Vizes szivaccsal (azért ne fojjon belőle a víz) áttörlöd, ezzel visszanedvesíted, majd kimosod a szivacsot, és a nedves szivaccsal addig törölgeted, amíg ízlésednek megfelelő mélységig nem mostad ki a felesleges fugaanyagot. Ezután sűrűn kimosva a szivacsot egy-egy csíkban áttörlöd, így gyakorlatilag tisztának tűnik a mozaik. Természetesen mindezt addig kell ismételni, amíg el nem fogy a terület, amit behúztál. Száradás közben látod, hogy nem sikerült rendesen letakarítani. Amennyiben mindent úgy csináltál ahogy leírtam, akkor ezzel nem kell foglalkozni.

Amikor a teljes felületet átfugáztad, vagy csak egyszerűen száraznak tűnik a fuga, akkor egy száraz ronggyal, vagy szivaccsal átdörzsölheted a teljes felületet. Ezután már csak minimális takarítás marad (persze a padló tiszta por), és végre megcsodálhatod az elkészült burkolatot.

Gyakorlat - íves felületek

A nehézségek akkor kezdődnek amikor több irányból szükséges íveket összefuttatni. Például egy íves falfelület szándékosan nem függőleges, s ezt kell burkolattal ellátni. Ebben az esetben a mozaikot soronként kell felragasztani. A ragasztás nem olyan veszélyes mint amilyennek látszik, persze némi gyakorlat azért szükséges hozzá. A nagyobb probléma a mozaikok sorokra szaggatása, ami rettenetesen unalmas, és lassú. Az egysoros tépkedésből nagyjából óránként 1 négyzetmétert lehet teljesíteni. Felrakáskor nagyjából 3-4 négyzetméter elfogy óránként...
Sorokra tépkedés...
Egy elég egyszerű, de roppant unalmas tevékenység. Fektesd a mozaiklapot egy sima felületre, papírral felfelé. Nyomd rá a glettvas élét (nem a fogazott részt)

Gyakorlat - vágás, trükök

A mozaik vágása:
Természetesen lehet vásárolni törőfogót. Sajnos gyakorlatilag normális munkavégzésre alkalmatlan, de legalább biztonságos amennyire lehet. A problémát a törőfogónál az okozza, hogy nem mindig pontosan ott törik ahol szeretnéd, amennyiben mégis, akkor a törés vonalában éles. Természetesen felragasztás után ugyanolyan éles marad...
A bátrabbak megpróbálhatják gyorsdarabolóval (kisflex), gyémántkoronggal. Némi előkészületet igényel a vállalkozás. A gyorsdarabolóról el kell távolítani a védőtárcsát (munkavédelmisek szörnyűlködhetnek), ugyanis egyszerűen nem fogsz látni tőle. Ezután a gyémántkorong felszerelése következik. Sajnos ebben a formában még nem használható mozaik darabolásra, ugyanis a korong egy kicsit üt, így a nozaikhoz érintve szó szerint szétrobbantja azt. Itt hívnám fel a figyelmet a védőszemüveg viselésére. A saját érdekedben... Tehát a korongot "be kell járatni". Egy órás munka nagyjából. Egyszerűen vágj vele betont, csempét, követ, kinek mi van otthon... Amikor már egy mozaikszemet be tudsz vágni feléig, akkor használhatod ténylegesen munkára. Amennyiben másik korongot teszel a gyorsdarabolóra, utána ismét be kell járatni a gyémántkorongot...

A burkolóanyagokat nyugodtan keverheted is. Nem kötelező az üvegmozaikot egyedüli anyagként használni. Megteheted, hogy egy fürdőszobában bordür-nek (díszcsík-nak) teszel be 2-3 sor mozaikot a csempeburkolatba. Természetesen itt a két különböző anyagvastagság kicsit bonyolítja a burkolást.

Ebben az esetben felrakod a csempét, és kihagyod a mozaikok helyét. Másnap a lenti ábrának megfelelő lécdarabot elkészíted. A csemperagasztót (fehéret) egy spaklival felhordod a résbe, és a lécdarabot kicsit megdöntve lehúzod. Többször kell áthúznod, hogy megfelelően sima legyen a ragasztó felülete.

A méretekről. Az A oldalhossz, 2-3 mm-el kisebb, mint a csempében kihagyott hézag. A B oldalhossz 5-10 mm. Az anyagvastagság 10-25 mm között lehet, én a vékonyabbat ajánlom. Alapanyagul fát vagy műanyagot használj, a fém nem felel meg, mivel megkarcolja a csempét.

Egy fürdőszobarészlet, jobb oldalon a tükröt is körbefogja a mozaikbetét. Amit egy drágább csempén megtakarítottak, abból kijött a mozaik. (Egy teljesen egyszerű fehér csempe került fel.)

Egy kicsit egyszerűbb, és mindenképp szokatlan megoldás ha parafaburkolatot kevered az üvegmozaikkal.... Itt a két anyag vastagsága is azonos (amennyiben megfelelő vastagságú parafát vásároltál.)

Megosztás Google Buzz-on Del.icio.us-hez ad Megosztás Digg-en Hozzáadás a Google könyvjelzőkhöz Megosztás MySpace-en Hozzáadás MSN könyvjelzőkhöz Hozzáadás Yahoo! könyvjelzőkhöz Reddit StumbleUpon

© 2003-2013 Antal László
Valid Robots.txt XHTML 1.0 CSS 2.1 WCAG 1.0 XHTML 1.0 (WDG) CSS 2.1 (WDG) Akadálymentes oldal (link a paramédia weboldalra) I ¦ Validator [Valid RSS]
elektronikus levél az oldal szerkesztőjének RSS hírcsatorna is elérhető Ugrás a nyitólapra. Vendégkönyv... Az oldal blogja...