Javasolt szerszámok

Nem kell mindegyiket beszerezni...

Ez a lap még erősen hiányos... Ahogy tudom folytatom.

A képek egy része nem saját "művem". Forrás: Internet.

Zag-zag fogó (valójában a zag-zag egy márkanév, azonban rajta maradt az ilyen típusú fogókon a név... Nagyjából úgy, ahogy a sarokcsiszolón a flex.) Ma már rengeteg gyártó készíti, a képen épp egy Bohle gyártmányú látható.

Egy másik típusú zag-zag. Egy kicsivel olcsóbb mint az előző, azonban lényegesen rosszabb, tehát semmiképp nem javaslom a megvásárlását. Az elején található lemez (ami egyben a rugó is) nem tartja megfelelően a szárakat, így azok oldal irányba elmozdulhatnak. Ettől viszont a vágóél kicsorbul.

Törőfogó. Gyakorlatilag olyan mint egy harapófogó, azonban keményfém vágóéllel rendelkezik. Több féle kialakítás létezik egyenes vágóéllel is. Én személy szerint jobban kedvelem mint a zag-zag-ot, azonban kicsit nagyobb erőt igényel, viszont tartósabb. (törékenyebb hölgyeknek tehát inkább a zag-zag...)

A kétféle törőfogót együtt mutatom be, mivel elég hasonló a használatuk. Amennyiben most szeretnél még csak vásárolni, akkor némi segítség:
A zag-zag csak vékonyabb anyagokhoz használható, míg a törőfogó egy kicsit vastagabbhoz is (így példul csempéhez is). A zag-zag karbantartása egyszerűbb, ugyanis amennyiben lepattan az éle, elegendő a csavar kilazítása után a kereket elforgatni. Ugyanez a törőfogónál élezést jelent...

Ezek a fogók csak abban az esetben vágnak egyenesen, ha a vágóél merőleges az anyagra. Amennyiben kicsit oldalra döntöd (nagy mértékben tilos dönteni... nagyjából 5 ° megengedett), akkor abba az irányba egy ívet tör. Ezt persze csak színezett üvegeknél tudod kihasználni, mozaiknál nem. Így készült például Bozsár Judit kutyáról készült képe.



Törő kalapács és hozzá tartozó ék. Elsősorban kőhöz, és smaltihoz használják. Használatkor az ék egy farönkbe van ütve, erre teszik az anyagot, és ráütnek... Természetesen több méretben (súlyban) vásárolhatók a kalapácsok, az alapanyag függvényében változhat. általában 250-300 grammos megfelelő.


Keverőedény (igen, jelenleg csupa gipsz). Gyakorlatilag egy gumi edény. Kis mennyiségű anyagok keverésekor ideális, ugyanis ha megszárad benne a maradék fugaanyag vagy csemperagasztó, akkor elég kicsit "megropogtatni", amitől összetörik és kipotyog. (ez persze nem azt jelenti, hogy félig töltve tárolandó...)


Fugakaparó. Ez a fajta fugakaparó a kitüremkedett felesleges ragasztó eltávolításakor segít. Tehát még a fugázás elötti takarításkor veheted hasznát.



Üvegvágók. Amennyiben a tyffanisok által használt üveget szeretnéd darabolni, mindenképp szükség van rá. A középső képen látható "hagyományos" vágót csak abban az esetben javaslom, ha ritkán van rá szükséged. Az olajos vágók lényegesen jobbak, azonban többszörösébe (6-10-szer) kerülnek. gyakorlatilag ma már annyiféle alakban kaphatók ezek a vágók, hogy nem is lehet egy ilyen kis leírásban bemutatni.




Rázókeret. Egyszerűbb mintákhoz jól használható. Magyarországon csak irreális áron szerezhető be. Valójában minden mozaik gyártó árusít ilyet (horror áron), de mivel kicsi rá a kereslet, csak megrendelésre hozzák be. Nagyjából 8000Ft-ba kerül, +2-3000 a szállítás... (2007.09.23. árak...)

Használatát szerintem nem kell különösebben részletezni... Beleteszed megfelelő sorrendbe a mozaikszemeket, majd a felületre papír vagy átlátszó öntapadós fólia hordozót ragasztasz.

Esetleg olvasd el a rázókeret készítése házilag...


Védőszemüveg. Gyakorlatilag a legolcsóbb is megfelel, hiszen nem kell savaknak, hőnek, vagy bármilyen különleges követelménynek eleget tennie. Az egyetlen kikötés, hogy oldalt is zárt legyen (tehát egy napszemüveg nem elegendő...).




Az első két képen a fugázógumi látható (Igen, már néhányszor használtam...). A következő a fuga átmosásához használt szivacs. Használatuk részletesebben a Fugázás menüpont alatt van leírva.


Kartuspisztoly:
Ebből a COX gyártmányút ajánlom (a képen is ez szerepel). Ez nagyjából 2oooFt (2007.09.01), de folyamatos használat mellett is évekig szolgál.
Kapható körülbelül 500 Ft-ért kék színű vacak, amivel körülbelül 5 kartus kinyomása után tönkremegy... Tehát kerülendő.
Érdekes lehet még a Henkel termékekhez ajándákba adott kinyomópisztoly is. Bár műanyagból készült, meglepően tartós. (Általában 2 kartus ragasztóval egybecsomagolva árusítják, és szerintem kicsit drága együtt...).


Szórófejes flakon.
Szilikonhoz szükséged lehet rá. Ebből elég sokféle kapható. Nem feltétlen szükséges megvásárolni, megfelel egy kiürült ablaktisztítós is.


Megosztás Google Buzz-on Del.icio.us-hez ad Megosztás Digg-en Hozzáadás a Google könyvjelzőkhöz Megosztás MySpace-en Hozzáadás MSN könyvjelzőkhöz Hozzáadás Yahoo! könyvjelzőkhöz Reddit StumbleUpon

© 2003-2013 Antal László
Valid Robots.txt XHTML 1.0 CSS 2.1 WCAG 1.0 XHTML 1.0 (WDG) CSS 2.1 (WDG) Akadálymentes oldal (link a paramédia weboldalra) I ¦ Validator [Valid RSS]
elektronikus levél az oldal szerkesztőjének RSS hírcsatorna is elérhető Ugrás a nyitólapra. Vendégkönyv... Az oldal blogja...