Csempe mozaik

indirekt módszer

edényalátétet készítünk Előző munkadarabunk esetében lényegtelen volt, hogy a felület egyenetlen lett a végén, sőt, még jót is tett neki: a fény szépen tud játszani a különböző szögben álló színes felszíneken. Van azonban olyan eset, amikor fontos, hogy a felület teljesen sík legyen. Amikor asztallapot, széket, padlót akarsz majd mozaikozni, nagyon fontos, hogy ne álljanak ki csücskök, szélek és ilyenkor különböző trükköket alkalmazhatsz.
Ezek közül most az un. indirekt módszert próbáljuk ki egy edényalátét elkészítése során.

Ezeket a csempéket használjuk majd mozaiknak Szükséged lesz egy nagyobb, legalább 20x20 cm-es teljesen ép falicsempére, ez lesz az alap, valamint csempetöredékekre, amikből majd a mintát rakod ki. Az alapként használatos csempénél azt kell ellenőrizned, hogy a hátoldalán a távtartóként funkcionáló "lábacskák" ne ritkás elhelyezkedésűek legyenek (képen jobbra), hanem inkább sűrűn hálós vagy csíkos kialakításúak (képen balra).

Hibalehetőség bemutatása A darabokból pedig olyanokat válogass, amelyek a "lábukkal" együtt mérve azonos vastagságúak. Azt gondolhatnánk, hogy ha csupa egyforma vastag darabokat építesz be, máris sík a felület, de ez nem mindig van így. Amikor a minta megköveteli, hogy egészen apró darabkákat is felhasználj, azok bizony el tudnak billenni és máris kész a baj - ezért jobb, ha az indirekt módszerrel dolgozol.

Megint az az első lépés, hogy az összeszedett anyagokból ízlésesen kirakható mintádat eltervezd. Rajzold körbe az alap csempédet egy papírlapon és azon belülre készitsd a tervedet. Szerezz egy kis rajztáblát, a csempénél valamivel nagyobb átlátszó öntapadós tapétát, néhány rajzszöget, készítsd elő a csempedarabjaidat a korábban leírt módon. A mozaikdarabkák formálásához kipróbálhatod a harapófogót. A legtöbb falicsempe olyan puha, hogy a harapófogóval lecsipkedve a darabkák széleit, a kívánt formát vagy méretet hozhatod létre.

Fontos: A harapófogó pofái teljesen összezárnak, amikor a szárait összenyomod (szemben a profi csempevágó fogóval) ezért különösen kell vigyázni, hogy az ujjaid, amikkel a kis darabot fogod, ne kerüljenek közéjük!
Amikor van egy kis helyed, ahova egy apró darabkát akarsz befaragni, jobban jársz, ha a mellette lévő nagyobból csípsz le egy keveset, mert a kis darab könnyebben szétporlik a kezedben. Ha szép, keskeny fugaréseket akarsz, ne használj fel olyan darabkákat, amiknek az oldala ferdén törött.

indirekt módszer öntapadós fóliával A papírra rajzolt ábrádat fektesd a rajztáblára, arra pedig, ragasztós felével felfelé (védőpapírjától megszabadítva) rakd rá az átlátszó öntapadós tapétát. A széleken rögzítsd rajzszögekkel. Kezdd el felrakosgatni a csempedarabokat fejjel (mázas felükkel) lefelé a mintának megfelelően, nem megfeledkezve a fugarésekről! Ha vannak olyan darabjaid, amelyek a csempe eredeti széleiből kerültek ki, azokkal rakd körbe az edényalátét szélét úgy, hogy a mozaikos rész 3-4 mm-rel beljebb legyen, mint az alapul szolgáló csempe széle. Utoljára hagyd megint a háttér kitöltését.

ragasztáskor lesúlyozzuk Ha minden darabot egy kicsit rányomtál a tapétára, az úgy megfogja, hogy amikor végeztél, a tapétát felemelve a rajztábláról ellenőrizheted a munka színoldalát is. Ha nem vagy elégedett, egy-egy darabot még könnyedén kicserélhetsz, megigazíthatsz. Ha minden rendben, fektesd vissza a tapétát a rajztáblára, ahogy volt. Kend meg az alapul szolgáló csempe hátoldalát (tahát ne a mázas felét) a Palma Fa ragasztóval úgy, hogy egyenletes, viszonylag vastag rétegben fedje a teljes felületet. A ragasztós felével borítsd rá a kirakott mozaikra, vigyázva, hogy a szélén az üres 3-4 mm körben meglegyen. A közepét le is nyomhatod valamivel, amíg a ragasztó köt.

Elkészült mozaikos edényalátétünk. Másnap fordítsd meg az alátétet, és húzd le a tapétát. Ezt a legkisebb veszéllyel úgy tudod megoldani, hogy a saroknál felhúzod a fóliát, majd visszahajtod és úgy húzod (tehát a kezed súrolja a leszedendő fóliát). Amennyiben nagyon "ragaszkodik" a fólia, akkor hajszárítóval melegítve tudod segíteni a lehúzást. Ha mégis feljött egy-egy kisebb darabka, ragaszd vissza, figyelve, hogy sima maradjon a felület és várj másnapig a fugázással.
Adj a ragasztónak még egy nap türelmi időt, hogy azokon a részeken is biztosan meg tudjon kötni, ahol korábban fólia fedte és nem jutott levegőhöz.

A fugázás teljesen úgy zajlik, mint ahogy az előző részben leírtuk, azzal a boldogító különbséggel, hogy a tükörsíma felületet élmény fugázni és takarítani, majd meglátod! Talán csak a szélek kívánnak megkülönböztetett figyelmet, ahol a fugamasszát igazítsd úgy, hogy az üres sávon kb. 45 fokos szöget zárjon be. Utolsó lépésként megint a gondos takarítás, fényesítés következik, alul-felül.
Megjegyzések:
Korábban már említettem, hogy a fehér fugát nem ajánlom, nos, itt még inkább nem! Gondolj bele, hogy nézne ki egy fehér fuga három zsíros aljú lábas után... A bemutatott alátét "érdekes" színei miatt elég nehéz volt olyan fugaszínt találni, ami nem mossa össze a világos és sötétebb szürke darabokat a környezetükkel: itt sokat segített a fuga színpróba. Tanulságos megfigyelni, mit tesz egy-egy szín a műveddel! Én most az antracit színt választottam, egyrészt azért, mert azon látszik legkevésbé a kosz a használat során, másrészt mert fehér mellett az tetszett legjobban ehhez a színösszeállításhoz, miután a középszürkék használhatatlannak bizonyultak. Ha nincs otthon antracit színű fugád, ne ess kétségbe, te úgyis biztosan más színvilággal dolgoztál!

Ha széleket nem sikerült eredeti csempeszélekkel kiraknod, a fuga teljes megkötése után a vágott, esetleg éles széleken húzz végig egy smirglit, nehogy a használat során sérülést okozzon! Ha van Szilikofóbod, érdemes átkenni vele a felületet a fuga teljes megkötése után (kb. 1 hét), úgy könnyebben tudod majd takarítani, mert a fuga porózus anyaga nem fogja beszívni a szennyeződéseket.
Már most is csodaszép és praktikus tárggyal gazdagodott a konyhád, de ha nagyon gondos vagy, még ragaszthatsz az edényalátét négy sarkára lábakat is: pl. parafadugó szeleteket.

Felhasznált anyagok, eszközök összefoglalva: Egy nagyobb darab csempe, több, egyforma vastagságú csempehulladék, átlátszó öntapadós tapéta, rajztábla, rajzszögek, Palma Fa ragasztó, spatula, fugapor, kalapács, harapófogó, smirgli, szemüveg, gumikesztyű, víz, edények, szivacs, rongyok, (parafadugó, Szilikofób).

Bozsár Judit

Megosztás Google Buzz-on Del.icio.us-hez ad Megosztás Digg-en Hozzáadás a Google könyvjelzőkhöz Megosztás MySpace-en Hozzáadás MSN könyvjelzőkhöz Hozzáadás Yahoo! könyvjelzőkhöz Reddit StumbleUpon

© 2003-2013 Antal László
Valid Robots.txt XHTML 1.0 CSS 2.1 WCAG 1.0 XHTML 1.0 (WDG) CSS 2.1 (WDG) Akadálymentes oldal (link a paramédia weboldalra) I ¦ Validator [Valid RSS]
elektronikus levél az oldal szerkesztőjének RSS hírcsatorna is elérhető Ugrás a nyitólapra. Vendégkönyv... Az oldal blogja...