Osztott gyűrű

Mai tananyagunk az osztott gyűrű (angolul Split-Ring) lesz. Egy karkötőt készítünk ezzel a technikával.
Míg az alap gyűrűnél 1 hajócskát használunk, és ugyanoda térünk vissza, ahonnan indultunk, addig az osztott gyűrűnél mindkét hajócskára szükség van, és nem ugyanott fejezzük be ahol kezdtük...

Minta

Mint láthatod nem egy bonyolult minta fog készülni. (Maga a minta nem bonyolult, azonban szerintem kicsit megizzadsz vele :-).

Kezdés

Egy takács csomóval kezdjük, amibe a kapcsot is betesszük (vagy legalább egy karikát, amihez később a kapcsot tudjuk rögzíteni).
Tehát az egyik szálra felfűzzük a kapcsot (vagy karikát), és kezdjük a takács csomót. Mivel ezt emelgetni fogjuk, így érdemes a kisebb darabot feltenni...

Takács csomó másik fele.

És meghúzzuk. Mint látod a karika csak úgy szabadon van a szálon.

Az osztott gyűrűt teljesen ugyanúgy kezdjük, mint "hagyományos" társát. Tehát elkezded mint egy sima gyűrűt, amire a minta szerint 8 dupla csomót kell készíteni (szálvéget ne feledd elrejteni).
Abból a szálból készítsd a gyűrűt, amelyiken nincs kapocs. Ha esetleg a másik szál jobban tetszik, akkor húzdd át a kapcsot...
Ez egyébként az osztott gyűrű egyik sajátossága, hogy mindegy melyik szálra készíted (erre még később kitérek).

Az osztott gyűrű másik feléhez a kisujjad és hüvelykujjad közt kell a csomókat készíteni.

Mivel megfordítottad a gyűrűt, így elösször felülről, majd alulról készül a csomó... Tehát elkezded az első csomót felülről (szál elrejtése ne maradjon ki).

További sajátossága, hogy itt NEM kell átfordítani a csomót. Tehát a bal kezed lévő fonalkarikát folyamatosan feszesen tartod, s a hajócskás szállal húzod meg a csomót. (Emlékszel még mennyit küzdöttél a csomó átfordításával? :-))
Abból is látszik a csomó átfordításának hiánya, hogy a hajócskás szál kívül marad (olyan színű lesz a csomó).

A csomó másik fele természetesen alulról készül.

Amint megvan a 8 dupla csomód, szinte már el is készült az első osztott gyűrűd...

Azzal a szállal tudod összehúzni a gyűrűt, amiből készítetted (a képen ez a sárga). S kész is.
Általában nem szeretik a kézimunkázók az osztott gyűrűt, azonban sok mintában előfordul. Persze nem olyan számban mint most, de ez a tananyag miatt kimondottan cél volt...

Kis elmélet

Mint említettem, az osztott gyűrűnek mindegy hogy melyik szálból készíted a gyűrűt. Ez igaz is, azonban a színe-visszája miatt néha nem egyszerű eldönteni hogyan is induljon a csomó...

Ahhoz hogy később ne akarjon megcsavarodni (átfordulni az egész gyűrűd), a tőled távolabbi szálból kellene készíteni a gyűrűt (sárga). Ebben az esetben, mivel a színén dolgozunk) tehát alulról, majd felülről indul a csomó.
Amennyiben a másik szálból szeretnéd a gyűrűt készíteni (például azért, hogy egységesen fogyjon mindkét hajócskáról a fonal), akkor egyszerűen fordítsd meg. Azonban ekkor a csomók sorrendje is felcserélődik, tehát alulról, majd felülről készül a dupla csomód.

Alapvetően amennyiben osztott gyűrűket készítesz egymás után, akkor a képen látható mintát kapod. Független attól, melyik szálból készíted a gyűrűt.

Van egy pici trükk is. Ez ugyan nem kapcsolódik közvetlen az osztott gyűrűhöz, de a mintához igen (máshol is felhasználható a hajócsipkében).
A szálakat meg tudod cserélni. Ehhez egy sima csomót kell kötni, s ezután az osztott gyűrűd már "megfordul"... Általában szebbnek találják a megkérdezettek, ám a készítés szempontjából lényegesebb, hogy felváltva fogyasztod a hajócskákról a fonalat, s nem kell különösebben figyelni a csomókra sem (ugyanis nem fordítod meg a kézimunkát).

Vissza a kézimunkához

Miután kiválasztottad melyik fajta is tetszik, további 3 osztott gyűrűt mindenképp kell készíteni. Persze megteheted hogy kettessével váltogatod, vagy 2 sima egy fordított (nem, ez nem kötés, még mindig hajócsipke :-)), stb.

Következhet némi matematika... Leméred egy osztott gyűrű méretét, a kapocs méretét, valamint a csuklód kerületét (kicsit laza legyen a szalag).
A csuklód kerületéből vond le a kapocs méretét, továbbá 6 osztott gyűrűt (ennyi lesz a középső minta) is. A kapott számot oszd el az osztott gyűrűk méretével, majd kerekítsd fel. Amennyiben a szám páros, akkor a mintád középre fog kerülni, ellenkező esetben nem. Bár ez utóbbi sem zavaró, de annyival nagyobbra (vagy kissebbre) készítheted hogy középre kerüljön.
A kapott számod még osszd el kettővel. Ez az a szám, amit kerestünk... Ennyi osztott gyűrű kell legyen a középső mintáig. :-)
(Tudom kicsit körülményesen írtam, azonban egyik adatot sem ismerem nálad...)

Nálam a "gondolt szám" 12 lett...

A minta alapján a következő osztott gyűrűket kell elkészíteni...
10p2, a másik oldalán szintén 10p2. 2p8p2, a másik oldala ugyanez. 2p8p2, a túloldalt szintén. 2p10, a gyűrű másik oldalán szintén. Mint látható, pikót is kell tenni az osztott gyűrűre. Kicsit emeljük a lécet :-). Semmi különleges nincs benne, gyűrűre már készítettél. A másik oldalon ugyanúgy készíted, szintén hüvelykujjal fogod le a csomót... Rájössz ha ott tartasz.

Következik az első ív. A tőled távolabbi szálat az ujjadra tekered, és a másik hajócskával készítessz 18 dupla csomót... Mit is mesélek? Csináltál már ilyet.

Megfordítod a csipkét, és következhet a gyűrű. 8 dupla csomó, összekapcsolás, 2 dupla csomó, összekapcsolás, 8 dupla csomó, gyűrű zár (összehúzod a gyűrűt).

Ismét fordítod a kézimunkát. Újabb ív... Továbbiakban csak képekkel amíg az unalomig ismert részek tartanak.
Viszont a képek méretezésekor tűnt csak fel, hogy következetesen a kézimunka hátát fotóztam (a kapcsolásoknál látni egy kis barna pöttyöt). Persze ez valószínűleg nem tűnt volna fel, ha nem szólok :-)

Következhet az ív összekapcsolása az osztott gyűrűkkel. Elvileg hozzá kellene kapcsolni szabályosan (a két gyűrű közt felhúzod az alsó szálat, amit átbújtatod a hajócskát, majd meghúzod). Azonban jelen esetben kínálkozik egy könyebb megoldás is. Egyszerűen az egyik szálat a kézimunka alatt vezetjük át, a másikat felette, majd minden további nélkül elkezdjük (folytatjuk) az ívet.

Az ívet az osztott gyűrű és az ív találkozásához kell kapcsolni.

Az alul lévő hajócskás szálat felhúzod, és a másik szálat átvezeted rajta, és meghúz.

Következhet a láncod első osztott gyűrűje.

S tovább, amíg el nem éred amennyit kiszámoltál. Azért az utolsó 1-2 darabnál már javasolt ellenőrizni a méretet...

2 sima csomóval rögzítjük a kapcsot. S már csak a szálak eldolgozása van hátra...

S íme készen. (A végét nem mutatom, ugyanis nincs itthon megfelelő méretű tű, így a szálak eldolgozása csúszik.)

 

<<Vissza az előző leckére.>>             Tovább a következő leckére.>>

Megosztás Google Buzz-on Del.icio.us-hez ad Megosztás Digg-en Hozzáadás a Google könyvjelzőkhöz Megosztás MySpace-en Hozzáadás MSN könyvjelzőkhöz Hozzáadás Yahoo! könyvjelzőkhöz Reddit StumbleUpon

© 2003-2013 Antal László
Valid Robots.txt XHTML 1.0 CSS 2.1 WCAG 1.0 XHTML 1.0 (WDG) CSS 2.1 (WDG) Akadálymentes oldal (link a paramédia weboldalra) I ¦ Validator [Valid RSS]
elektronikus levél az oldal szerkesztőjének RSS hírcsatorna is elérhető Ugrás a nyitólapra. Vendégkönyv... Az oldal blogja...