A Néprajzi múzeum

anyagából válogatva

Ezek a mintákat a Néprajzi múzeum-ban őrzött műtárgyak fotói alapján készítettem.

A mintákat (ahol szükséges volt) javítottam. Tehát a nyilvánvalóan hibás részt módosítottam. Legtöbb esetben nem szerepel a teljes tárgy (tehát csak a minta részt teszem fel, az üres területeket kihagyva).
Sok esetben eredetileg nem keresztszemes a minta, ezt mellette feltüntetem
Minden esetben feltüntetem az eredeti képek elérhetőségét, így javaslom azt is megnézni bizonytalanság esetén.

Legtöbb esetben a háttér adott, így azt nem feltétlen szükséges hímezni.

A mintákat (ahogy azt megszokhattad itt) szabadon másolhatod. Amennyiben közzéteszed (pl. saját weboldaladon vagy blogodban), akkor az oldalam jelöld meg mint forrást. Erről bővebben a Jogi Nyilatkozatban olvashatsz.
(Az elkészült munkákra, vagy ha átszerkeszted a mintát, akkor ezek már nem vonatkoznak rá.)
Gyakorlatilag azt kérem, hogy ezzel ismerd el a befektetett munkám...
Kicsit később a letöltések közé be fogom tenni ezeknek a mintáknak a nagy részét kis méretben (azokat hagyom ki, ahol tűzőöltések is szerepelnek), így akár mintakendőt is tudsz készíteni magadnak, ha ez a vágyad.
A színeket nem kell túl komolyan venni, ugyanis csak közelítőek. Egyszerűen próbáltam egy hasonló színt választani, hisz általában őseink nem a kézimunkabolt választékából dolgoztak...

A képre kattintva egy új lapra visz, ahonnan le tudod tölteni a leszámolható mintát (is).
A kép melletti leltári szám (NM kezdetű), egyben hivatkozás is, hogy meg tudd nézni ez eredeti képet.

Kellemes nézelődést, és öltögetést.


Párnavég, eredetileg rececsipke
NM 125780
Párnavég, eredetileg rececsipke
Készítés ideje: XIX-XX. sz. fordulója
Készítés helye: Mezőberény

Párnavég mintája, eredetileg szálánvarrott és keresztszemes hímzéssel.
NM 126913
Párnavég mintája, eredetileg szálánvarrott és keresztszemes hímzéssel.
Készítés ideje: XIX. sz. 2. fele
Készítés helye: Kalotaszeg

Párnavég
NM 126917
Párnavég
Készítés ideje: XIX. sz. 2. fele
Készítés helye: Kalotaszeg

Párnavég (szilágyi varrottas, kis bukros) mintája, eredetileg szálánvarrott és keresztszemes hímzéssel.
NM 8823
Párnavég (szilágyi varrottas, kis bukros) mintája, eredetileg szálánvarrott és keresztszemes hímzéssel.
Készítés ideje: XIX. sz. vége
Készítés helye: Diósad

Párnavég mintája, eredetileg szálánvarrott és keresztszemes hímzéssel.
NM 8826
Párnavég mintája, eredetileg szálánvarrott és keresztszemes hímzéssel.
Készítés ideje: -
Készítés helye: Diósad

Párnavég (szilágyi varrottas, sűrű almás) mintája, eredetileg szálánvarrott és keresztszemes hímzéssel.
NM 8828
Párnavég (szilágyi varrottas, sűrű almás) mintája, eredetileg szálánvarrott és keresztszemes hímzéssel.
Készítés ideje: XIX. sz. vége
Készítés helye: Diósad

Párnavég (szilágyi varrottas, kis kertes) mintája, eredetileg szálánvarrott és keresztszemes hímzéssel.
NM 8829
Párnavég (szilágyi varrottas, kis kertes) mintája, eredetileg szálánvarrott és keresztszemes hímzéssel.
Készítés ideje: XIX. sz. vége
Készítés helye: Diósad

Párnavég (szilágyi varrottas) mintája, eredetileg szálánvarrott és keresztszemes hímzéssel.
NM 8837
Párnavég (szilágyi varrottas) mintája, eredetileg szálánvarrott és keresztszemes hímzéssel.
Készítés ideje: XIX. sz. vége
Készítés helye: Diósad

Párnavég mintája, eredetileg szálánvarrott és keresztszemes hímzéssel.
NM 50.8.48
Párnavég mintája, eredetileg szálánvarrott és keresztszemes hímzéssel.
Készítés ideje: XIX-XX. sz. fordulója
Készítés helye: Szilágy vm.

Párnahéj, eredetileg szálánvarrott hímzés.
NM 51.14.613
Párnahéj, eredetileg szálánvarrott hímzés.
Készítés ideje: XIX. század
Készítés helye: Dunántúl

Párnahéj, mely szálánvarrott hímzéssel készült.
NM 51.14.610
Párnahéj, mely szálánvarrott hímzéssel készült.
Készítés ideje: XIX. század első fele
Készítés helye: Dunántúl

Párnavég, szintén szálánvarrott hímzés.
NM 50.8.47
Párnavég, szintén szálánvarrott hímzés.
Készítés ideje: XIX.sz 2. fele
Készítés helye: Szilágy vármegye

Párnahéj (szálánvarrott hímzés)
NM 51.14.1515.2
Párnahéj (szálánvarrott hímzés)
Készítés ideje: XIX.sz
Készítés helye: Bukovina

Abrosz Keresztszemes és szálánvarrott hímzés keveréke.
NM 127238
Abrosz Keresztszemes és szálánvarrott hímzés keveréke.
Készítés ideje: XX.század első negyede
Készítés helye: Kalotaszeg (Kolozs vármegye)

Párnavég őseink keresztszemes hímzést és szálánvarrott hímzést vegyesen alkalmaztak ezen a darabon.
NM 126890
Párnavég őseink keresztszemes hímzést és szálánvarrott hímzést vegyesen alkalmaztak ezen a darabon.
Készítés ideje: XIX. század 2. fele
Készítés helye: Kalotaszeg (Kolozs vármegye)
Megjegyzés: Ezt a minta részt jelen formájában nem tudod egyszerűen tükrözni, ugyanis nem fog kijönni a minta középső része egyszerű forgatással...

Derékaljvég, keresztszemes hímzés, szálánvarrott hímzés és vagdalásos hímzés.
NM 50.8.49
Derékaljvég, keresztszemes hímzés, szálánvarrott hímzés és vagdalásos hímzés.
Készítés ideje: XIX. sz. 2. fele
Készítés helye: Maros-mente
Megjegyzés: A mitán zöld színnel jelölt vagdalásos hímzéssel készült.

Párnahéj, keresztszemes és szálánvarrott hímzés.
NM 51.14.609
Párnahéj, keresztszemes és szálánvarrott hímzés.
Készítés ideje: XIX. század
Készítés helye: Dunántúl

Lepedővég, keresztszemes és szálánvarrott technikával hímezve.
NM 51.14.635
Lepedővég, keresztszemes és szálánvarrott technikával hímezve.
Készítés ideje: XVIII. század 2. fele
Készítés helye: Csicsó (Komárom megye)

Lepedővég minta, eredetileg szálánvarrott és keresztszemes hímzéssel készült.
NM 51.14.655
Lepedővég minta, eredetileg szálánvarrott és keresztszemes hímzéssel készült.
Készítés ideje: XVIII.-XIX. sz. fordulója
Készítés helye: Dunántúl

Hímzésminta
NM 51.14.737
Hímzésminta
Készítés ideje: XIX. század
Készítés helye: -
Megjegyzés: A minta eleje kicsit eltér, ha úgy tetszik két külön mintának is tekinthető.

Hímzésminta
NM 51.14.738
Hímzésminta
Készítés ideje: XIX. század
Készítés helye: -

Párnavég
NM 51.14.1031
Párnavég
Készítés ideje: XVIII.-XIX. század
Készítés helye: Orosháza

Párnahéj  mintája, keresztszemes és szálánvarrott hímzéssel készült.
NM 51.14.1036
Párnahéj mintája, keresztszemes és szálánvarrott hímzéssel készült.
Készítés ideje: XVIII.-XIX. század
Készítés helye: Arad környéke

Párnahéj minta, eredetileg szálánvarrott technikával szőrfonallal hímezték.
NM 51.14.1053
Párnahéj minta, eredetileg szálánvarrott technikával szőrfonallal hímezték.
Készítés ideje: XIX. század
Készítés helye: Orosháza
Megjegyzés: A felső keskeny csík első része eltérő mint a második. Így akár két külön minta is lehet. A középső sáv alsó és felső része nem tükörszimmetrikus.

Párnavég minta, eredetileg szálánvarrott technikával szőrfonallal hímezték.
NM 51.14.1066
Párnavég minta, eredetileg szálánvarrott technikával szőrfonallal hímezték.
Készítés ideje: XIX. század
Készítés helye: Orosháza környéke

Párnahéj mintája, eredetileg szálánvarrott.
NM 51.14.1099
Párnahéj mintája, eredetileg szálánvarrott.
Készítés ideje: XIX. század
Készítés helye: Erdély

Párnavég minta
NM 51.14.1169
Párnavég minta
Készítés ideje: XIX. század
Készítés helye: Erdély

Párnahéj minta, barna szőrfonallal szálánvarrott technikával hímzett az eredeti darab.
NM 51.14.1135
Párnahéj minta, barna szőrfonallal szálánvarrott technikával hímzett az eredeti darab.
Készítés ideje: XVIII-XIX. század
Készítés helye: Erdély

Megosztás Google Buzz-on Del.icio.us-hez ad Megosztás Digg-en Hozzáadás a Google könyvjelzőkhöz Megosztás MySpace-en Hozzáadás MSN könyvjelzőkhöz Hozzáadás Yahoo! könyvjelzőkhöz Reddit StumbleUpon

© 2003-2013 Antal László
Valid Robots.txt XHTML 1.0 CSS 2.1 WCAG 1.0 XHTML 1.0 (WDG) CSS 2.1 (WDG) Akadálymentes oldal (link a paramédia weboldalra) I ¦ Validator [Valid RSS]
elektronikus levél az oldal szerkesztőjének RSS hírcsatorna is elérhető Ugrás a nyitólapra. Vendégkönyv... Az oldal blogja...