A Néprajzi múzeum

anyagából válogatva

Ezek a mintákat a Néprajzi múzeum-ban őrzött műtárgyak fotói alapján készítettem.

A mintákat (ahol szükséges volt) javítottam. Tehát a nyilvánvalóan hibás részt módosítottam. Legtöbb esetben nem szerepel a teljes tárgy (tehát csak a minta részt teszem fel, az üres területeket kihagyva).
Sok esetben eredetileg nem keresztszemes a minta, ezt mellette feltüntetem
Minden esetben feltüntetem az eredeti képek elérhetőségét, így javaslom azt is megnézni bizonytalanság esetén.

Legtöbb esetben a háttér adott, így azt nem feltétlen szükséges hímezni.

A mintákat (ahogy azt megszokhattad itt) szabadon másolhatod. Amennyiben közzéteszed (pl. saját weboldaladon vagy blogodban), akkor az oldalam jelöld meg mint forrást. Erről bővebben a Jogi Nyilatkozatban olvashatsz.
(Az elkészült munkákra, vagy ha átszerkeszted a mintát, akkor ezek már nem vonatkoznak rá.)
Gyakorlatilag azt kérem, hogy ezzel ismerd el a befektetett munkám...
Kicsit később a letöltések közé be fogom tenni ezeknek a mintáknak a nagy részét kis méretben (azokat hagyom ki, ahol tűzőöltések is szerepelnek), így akár mintakendőt is tudsz készíteni magadnak, ha ez a vágyad.
A színeket nem kell túl komolyan venni, ugyanis csak közelítőek. Egyszerűen próbáltam egy hasonló színt választani, hisz általában őseink nem a kézimunkabolt választékából dolgoztak (s azóta még ki is fakultak a színek)

A képre kattintva egy új lapra visz, ahonnan le tudod tölteni a leszámolható mintát (is).
A kép melletti leltári szám (NM kezdetű), egyben hivatkozás is, hogy meg tudd nézni ez eredeti képet.

Kellemes nézelődést, és öltögetést.


Párnavég  mintája
NM 83640
Párnavég mintája
Készítés ideje: XIX. század második fele
Készítés helye: Szilágygörcsön (Szilágy vm.)

Párnavég  mintája
NM 83772
Párnavég mintája
Készítés ideje: XIX. század második fele
Készítés helye: Sarmaság (Szilágy vm.)

Párnavég  mintája
NM 83773
Párnavég mintája
Készítés ideje: XIX. század második fele
Készítés helye: Sarmaság (Szilágy vm.)

Párnavég  mintája
NM 83775
Párnavég mintája
Készítés ideje: XIX. század második fele
Készítés helye: Sarmaság (Szilágy vm.)

Párnavég  mintája
NM 83778
Párnavég mintája
Készítés ideje: XIX. század második fele
Készítés helye: Sarmaság (Szilágy vm.)

Párnavég  mintája
NM 83779
Párnavég mintája
Készítés ideje: XIX. század második fele
Készítés helye: Sarmaság (Szilágy vm.)

Párnavég  mintája
NM 83788
Párnavég mintája
Készítés ideje: XIX. század második fele
Készítés helye: Szilágylompért (Szilágy vm.)

Párnavég  mintája
NM 83790
Párnavég mintája
Készítés ideje: XIX. század második fele
Készítés helye: Szilágylompért (Szilágy vm.)

Párnavég  mintája
NM 83791
Párnavég mintája
Készítés ideje: XIX. század második fele
Készítés helye: Szilágylompért (Szilágy vm.)

Párnahéj  mintája
NM 51.14.590
Párnahéj mintája
Készítés ideje: XIX. század
Készítés helye: Dunántúl

Párnahéj  mintája
NM 51.14.603
Párnahéj mintája
Készítés ideje: XIX. század
Készítés helye: Csorna (Sopron vm.)

Párnahéj  mintája
NM 51.14.591
Párnahéj mintája
Készítés ideje: XIX. század eleje
Készítés helye: Dunántúl

Párnavég  mintája
NM 69412
Párnavég mintája
Készítés ideje: XIX. század első fele
Készítés helye: Dabronc (Zala vm.)

Párnavég mintája
NM 133991
Párnavég mintája
Készítés ideje: XX. század első fele
Készítés helye: Józseffalva

Lepedővég mintája
NM 106460
Lepedővég mintája
Készítés ideje: XIX. század
Készítés helye: Árapatak (Háromszék vm.)

Lepedővég mintája
NM 106467
Lepedővég mintája
Készítés ideje: XVIII.-XIX. század
Készítés helye: Árapatak (Háromszék vm.)

Kendővég mintája
NM 127033
Kendővég mintája
Készítés ideje: XIX. század vége
Készítés helye: Kolozs m.

Lepedővég mintája
NM 72396
Lepedővég mintája
Készítés ideje: XVIII.-XIX. század
Készítés helye: Veszprém m.

Falvédő mintája
NM 2009.3.10
Falvédő mintája
Készítés ideje: 1936-1938
Készítés helye: Gyula (Békés vm.)

Derékaljvég
NM 28026
Derékaljvég
Készítés ideje: XIX. sz. első fele
Készítés helye: Erzsébetváros (Kis-Küküllő vm.)

Párnavég mintája
NM 2007.50.1
Párnavég mintája
Készítés ideje: XIX. század vége
Készítés helye: Szilágynagyfalu (Szilágy m.)

Dísztörölköző
NM 2007.51.13
Dísztörölköző
Készítés ideje: Kőrösszakál (Bihar vm.)
Készítés helye: XX. sz. eleje
Megjegyzés: Igen, az eredeti minta kis mértékben ferdén fut, nem módosítottam.

Rúdravaló kendő
NM 127010
Rúdravaló kendő
Készítés ideje: XIX. sz. közepe
Készítés helye: Kalotaszeg (Kolozs vm.)

Rúdravaló kendő
NM 127028
Rúdravaló kendő
Készítés ideje: XIX. sz. közepe
Készítés helye: Kalotaszeg (Kolozs vm.)

Lepedővég
NM 23942
Lepedővég
Készítés ideje: 1890-es évek
Készítés helye: Kalotaszeg (Kolozs vm.)

Abrosz
NM 83451
Abrosz
Készítés ideje: XIX. sz. közepe
Készítés helye: Dicsőszentmárton (Kis-Küküllő vm.)

Díszlepedő
NM 83784
Díszlepedő
Készítés ideje: XIX. sz. közepe
Készítés helye: Sarmaság (Szilágy vm.)

Rúdra való kendő része
NM 127036
Rúdra való kendő része
Készítés ideje: XIX. század
Készítés helye: Kalotaszeg (Kolozs vm.)

Rúdravaló kendő része
NM 127172
Rúdravaló kendő része
Készítés ideje: XIX. század közepe
Készítés helye: Kalotaszeg (Kolozs vm.)
Megjegyzés: A kendőn két ugyanolyan sávban van hímezve, a mintán (mint láthatod) csupán egy szerepel.

Megosztás Google Buzz-on Del.icio.us-hez ad Megosztás Digg-en Hozzáadás a Google könyvjelzőkhöz Megosztás MySpace-en Hozzáadás MSN könyvjelzőkhöz Hozzáadás Yahoo! könyvjelzőkhöz Reddit StumbleUpon

© 2003-2013 Antal László
Valid Robots.txt XHTML 1.0 CSS 2.1 WCAG 1.0 XHTML 1.0 (WDG) CSS 2.1 (WDG) Akadálymentes oldal (link a paramédia weboldalra) I ¦ Validator [Valid RSS]
elektronikus levél az oldal szerkesztőjének RSS hírcsatorna is elérhető Ugrás a nyitólapra. Vendégkönyv... Az oldal blogja...