Kiskorú immár nagykorú

Avagy egyszem leányom...

Tehát (eddig) egyetlen gyermekem felnőtt. Inkább azt mondanám, hogy a magyar törvények szerint felelős a tetteiért.
Persze a valódi születésnap 2 hete volt, s az itt leírt beszélgetés is már egy hete történt...

Visszatértünk ismét a jól ismert kérdéshez, hogy mi is lesz ha felnő...
Igen, tudom hogy ezt 6-10 éves korban szokás, azonban neki még mindig nem sikerült döntenie. Legutóbb csecsemő és gyermekgondozó szeretett volna lenni. Most épp pszichológusnak készül...

Viszont előadta, hogy lényegesen könnyebb bekerülni, ha előbb elvégzi a csecsemő és gyermekgondozóit...
Erre sikerült egy 3-4 perces monológot előadnom (enyhén liluló fejjel), melyben dédnagyszülőkig visszamenően megemlítettem az összes nőrokonát nem túl előnyös színben feltüntetve, gondosan kitérve az oldalágakra is. Ezt szó szerint nem idézném, ugyanis az említett rokonai igencsak zokon vennék.
Tehát minden küzdelmem ellenére sikerült a TV-ben látott agymosás. Mely szerint mindegy mit csinál, csak dolgozni ne kelljen... Tehát elképzelte, hogy még 40 éves korában is tanulgat, miközben az idióta szülei eltartják.
Igen kifejező gesztusokkal adtam a tudtára mire is számíthat.

Mindezek mellé a tanulás amolyan másodlagos elfoglaltság (amikor épp nincs más) a szórakozás mellett.

Így most ex-el ismét harcolhatok kicsit. Egyszerűen azt gondolom, hogy érettségi után, el kell mennie dolgozni egy évet. Utána valószínűleg kevesebb gond lesz a tanulással is...

Persze ennek ellenére a tortát megkapta. Szeretem is akármilyen bolond. Leginkább az bosszant, hogy nem hülye alapvetően. Tehát a képessége meglenne, hogy vigye valamire, a hozzáállása viszont nem az igazi.
Ez most egy kissé rendhagyó bejegyzés, ugyanis kerülni szoktam (s fogom ezután is) a szűk családom érintő problémakör nyilvánosságra hozatalát.